Blog


Kemény igazság, amit legalább annyira magamnak címzek, mint bárki másnak. Ugyanis az étel az én kriptonitom. Szeretem, ha minden finom és minden sok. Titkon irigylem azokat, akiknek az evés amolyan mellékes, szinte felesleges időrablás a napból, akik néha "elfelejtenek" ebédelni. SOHA nem felejtettem még el életemben enni, amikor megéheztem.

Hajlamosak vagyunk túlkomplikálni a dolgokat, az egyszerű igazságokat hiteltelenségként értelmezni, és úgy veszem észre, hogy minél tanultabbak vagyunk, annál inkább.

Nem érzed úgy néha, hogy a fél életed várakozással telik? Aktívan töltöd ugyan a napjaidat, de lelked mélyén titkon folyton vársz valami sorsfordítót, valami külső behatást, ami meghoz valami rég vágyottat vagy váratlan jót.

Egészséges a 85%-os étcsoki? És az olajos magvak? Mi a helyzet a hússal, vörösborral, kávéval vagy gyümölcsökkel? Superfood-ok vagy a bajaim okozói?

Senki nem akadályoz, hogy Activity-ben a bábunkkal a Finish mezőre lépjünk, akár napjában százszor is. Nem tesszük, mert látjuk: nem a célban levés az igazi cél.

Vajon lehetséges hát, hogy ha a testünkben egy olyan belső közeget teremtünk, ami mentes a gyulladástól és toxinoktól, akkor a testünk nem tud táptalaj lenni egyetlen betegség számára sem..?

Ezen sokat gondolkodtam: Alzheimer, rák, emésztési gondok, hormonális eltérés, autoimmun, stb. – van egyetlen közös bennük? Vajon különálló betegségek, vagy ugyanazon betegségnek különböző megnyilvánulásai?