Senki nem akadályoz, hogy Activity-ben a bábunkkal a Finish mezőre lépjünk, akár napjában százszor is. Nem tesszük, mert látjuk: nem a célban levés az igazi cél.
Vajon lehetséges hát, hogy ha a testünkben egy olyan belső közeget teremtünk, ami mentes a gyulladástól és toxinoktól, akkor a testünk nem tud táptalaj lenni egyetlen betegség számára sem..?
Ezen sokat gondolkodtam: Alzheimer, rák, emésztési gondok, hormonális eltérés, autoimmun, stb. – van egyetlen közös bennük? Vajon különálló betegségek, vagy ugyanazon betegségnek különböző megnyilvánulásai?
Egyetlen testet kaptunk erre az életre. Mégis, sokszor ezerszer több törődéssel bánunk egy-egy becses tulajdon tárgyunkkal, mint ezzel a csodával.
Egy jó pszichológus az a léleknek, ami egy jó ultrahang diagnoszta a testnek.
A most tomboló 'testpozitivizmus' mozgalma egyfelől csodálatos és nagyon is időszerű. De van egy kevéssé tárgyalt, problémás vetülete: normalizálja a túlsúlyt.
Bármilyen tünet halmazt betáplálhatunk a Chat GPT-be és decens kis diagnózist, terápiát kapunk vissza tőle - de van egy pont, ahol konzekvensen, kikerülhetetlenül hibázik.
Akkor hogy is van ez..? Nem ezek lennének a természetes életkörülményeink? Valóban a minket tápláló étel, a föld terményei, az állatok szőre a probléma?
Rendszeresen vágatjuk a hajunkat, járunk masszőrhöz, kozmetikushoz, pedikűröshöz. Karban tarjuk a testünk "homlokzatát", de nem lenne fontosabb legalább ennyi törődést fordítanunk a beltérre is?