Önismeret, elfogadás, megtorpanás és tudatos jelenlét, hála és szeretet... Ha a lelkünk ennyi szépet kap hozadékként egy betegségtől, nem érthető, hogy néha a "lehető legrosszabbkor" fogja magát és ágynak dönt minket, így kikövetelve azt, amire szomjazik..?
Láztól vacogva nem érdekel minket a politika. Egy alig kibírható fájdalom közepette nem fárasztjuk a párunkat azzal, hogy tegye már el a zoknijait. A világ beszűkül: nincs más, mint a testünk és benne mi magunk.
Mindennel és azonnal. Nem viccelek, nem túlzok, nem hazabeszélek. Csak azt mondom, amit naponta látok: ha nincs rendben az egészségünk és hosszú távú gyógyulást szeretnénk elérni, akkor ezt a két dolgot tehetjük:
Nem érzed úgy néha, hogy a fél életed várakozással telik? Aktívan töltöd ugyan a napjaidat, de lelked mélyén titkon folyton vársz valami sorsfordítót, valami külső behatást, ami meghoz valami rég vágyottat vagy váratlan jót.
Egészséges a 85%-os étcsoki? És az olajos magvak? Mi a helyzet a hússal, vörösborral, kávéval vagy gyümölcsökkel? Superfood-ok vagy a bajaim okozói?
Senki nem akadályoz, hogy Activity-ben a bábunkkal a Finish mezőre lépjünk, akár napjában százszor is. Nem tesszük, mert látjuk: nem a célban levés az igazi cél.
Vajon lehetséges hát, hogy ha a testünkben egy olyan belső közeget teremtünk, ami mentes a gyulladástól és toxinoktól, akkor a testünk nem tud táptalaj lenni egyetlen betegség számára sem..?
Ezen sokat gondolkodtam: Alzheimer, rák, emésztési gondok, hormonális eltérés, autoimmun, stb. – van egyetlen közös bennük? Vajon különálló betegségek, vagy ugyanazon betegségnek különböző megnyilvánulásai?
Egyetlen testet kaptunk erre az életre. Mégis, sokszor ezerszer több törődéssel bánunk egy-egy becses tulajdon tárgyunkkal, mint ezzel a csodával.
Egy jó pszichológus az a léleknek, ami egy jó ultrahang diagnoszta a testnek.