Viselkedj úgy, amilyenné válni szeretnél

Nem érzed úgy néha, hogy a fél életed várakozással telik? Aktívan töltöd ugyan a napjaidat, de lelked mélyén titkon folyton vársz valami sorsfordítót, valami külső behatást, ami meghoz valami rég vágyottat vagy váratlan jót. 

Szomjazzuk a beteljesedettség érzését, amit különféle vágyaink megvalósulásától várunk. Pedig valahol tudjuk: nem is magát a "dolgot" kívánjuk, hanem azt, ahogyan attól a bizonyos dologtól érezni szeretnénk magunkat. Igazából nem egy szobányi papírpénzt akarunk, hanem ezen szimbólum által kiváltott biztonság, kényelem, szabadság élményét.

Úgyhogy mi lenne, ha megfordítanánk a sorrendet és rögtön ezzel kezdenénk? Senki és semmi nem akadályoz abban, hogy elkezdjük most azonnal "úgy" érezni magunkat. Leengedett vállal, mélyet lélegezve, elmosolyodva hátradőlni és azt mondani, érezni: az enyém – bármit is szeretnénk. Ahogy gyerekkorunkban gyakran a fantáziánkban éltünk és láttuk magunkat hercegnőként, szuperhősként, most ugyanígy csinálhatunk magunknak egy titkos alteregót: megalkothatjuk azt az énünket, akinek a vágyott dolog titokban már a birtokában van és elkezdhetünk eszerint viselkedni. Hogyan beszélsz másokkal, most, hogy mindened megvan? Hogyan nézel tükörbe, hogyan élsz végig egy ugyanolyan napot, amilyet most is? Ugye szépnek látod a világot? Mosolygós vagy, toleráns és dicsérettel teli. A legszebb ruháid egyikét veszed fel és megcsinálod a hajad. Figyelsz, jelen vagy, nem pedig a múltban vagy a jövőben járnak a gondolataid. Kedves vagy és adni akarsz mindenkinek, hiszen túlárad benned az a sok jó, amit egyedül el sem bírsz hordozni.

A kedvesség például már önmagában sok mindent felülír. Fiatal felnőtt koromban istenítettem az intellektust, azt gondoltam, hogy ez a legfontosabb emberi kvalitás, a legnagyobb érdem, a legfőbb cél. Ma viszont semmit nem tudok elképzelni, ami számomra a kedvességnél fontosabb emberi vonás lenne. Nyilván adott helyzetben adott tulajdonságok pillanatnyilag fel-vagy leértékelődnek (nem akarnék egy kedves, habókos, de képzetlen sebész kezei közé kerülni), de általánosságban véve olyan ritka és olyan csodálatos vonás a szeretetteli egymás felé fordulás, nyílt dicséret, kedvesség, figyelem, gondoskodás, hogy ettől különösképp mellbevágóan örömteli élmény ilyesmit megtapasztalni a hétköznapokban. A legszebb az egészben pedig, hogy egy ilyen találkozás után mi is automatikusan továbbítjuk a jókedvet, a kedvességet. Talán elég egyetlen ilyen spontán behatás ahhoz, hogy aznap mi magunk is egy maroknyi embernek adjuk át ugyanezt, akik talán szintén hasonlóan tesznek... 

És a kedvesség eléréséhez, az intellektussal ellentétben nem kell évekig dolgozni, tanulni. Egyszerűen csak csinálni kell. Akár most azonnal. Kiküldeni egy sms-t, vagy e-mailt. Felnézni és az első ember ruháját megdicsérni, akié megtetszik. Semmibe nem kerül, rengeteget ad.

Szóval egy kísérletre invitállak ma: játsszuk azt egy napig, hogy már az ideális énünk vagyunk. Viselkedjünk, éljünk, lélegezzünk, beszéljünk és gondolkodjunk úgy, amilyenné válni szeretnénk. És ha teljes meggyőződéssel csináljuk (márpedig a fontos dolgokat csak úgy érdemes), a nap végére észre fogjuk venni, hogy ilyen fantasztikus napunk rég nem volt. És semmi nem kellett hozzá. Sőt, továbbmegyek: ha figyelünk, fel fog tűnni, hogy egyetlen ilyen napnak milyen hógolyó-hatása volt. Akár kedvet is kaphatunk egy újabb ilyen játszós nap beiktatására, aztán még egyre...

Amíg egy szép napon azon nem kapjuk magunkat, hogy már nem játszunk. Ő vagyunk.