A hatalom olyan, mint az alkohol…
Nem változtat meg, de felnyit és felnagyít.
A jót is, a rosszat is.
Egy végtelenül jó lelkű, okos és bölcs ember kezében az alkohol talán csak felerősíti a kommunikációja volumenjét - így még áradóbban osztja meg a közönségével szép érzéseit és gondolatait.
Egy ilyen ember kezében a hatalom talán csak még több emberhez, még bőségesebben juttatja el a javukat szolgáló anyagi és érzelmi értékeket.
Míg egy önmagával titkon elégedetlen, szorongó ember, aki pökhendiséggel igyekszik maszkírozni belül megélt 'kicsiségét' az alkohol hatására esetleg kifejezetten agresszívvá, bántalmazóvá válik.
Hatalomhoz jutva pedig tönkreteheti beosztottjai életét, akár háborúba is viheti népét, ha úgy érzi, valami nagyot kell csinálnia, valakiknek nagyon meg kell mutatnia - életbe léptetve a "ha belül nem érzem nagynak magam, hát legalább kívülről látszódjak annak" – identitásvédelmi mechanizmust.
De sajnos a fenti példa túl leegyszerűsítő, az élet és az emberek nem ilyen fekete-fehérek. Pedig milyen könnyű is lenne, ha a tündérmesék szereplőihez hasonlóan , valaki csak okos-szép-jó, vagy csak buta-csúnya-gonosz lenne..! És mennyivel komplikáltabb így az élet, hogy mindenki egy kicsit mindenféle…
Komplikált, ugyanis még egy önmagát jó lelkű és szándékú valakinek tartó embernek is óriási önismeretre, rendszeres önvizsgálatra, és állandó önmeghaladásra van szükség ahhoz, hogy a kezében se az alkohol, se a hatalom soha ne váljon egó-babusgató, öncélú kompenzációs eszközzé.
És a nulladik perctől figyelni kell. Mert a lejtőn legurított vasgolyót az első egy méteren még könnyű elkapni, a lejtő alján, teljes pusztulást maga mögött hagyva, viszont már lehetetlen.
Az első nem helyénvaló érzésnél, mondatnál, zsigeri reakciónál meg kell torpanni és felülbírálni önmagunkat. Utána a következőnél és következőnél is. Ugyanis nem vagyunk készen; soha, talán még a halálos ágyunkon sem is leszünk készen.
Kell tudni azt mondani: Igen, itt tévedtem, itt rosszul reagáltam. Az akkori legjobb tudásom és legjobb szándékom szerint tettem, döntöttem, de utólag úgy látom, legközelebb már nem így tennék.
Lehet elnézést kérni - ez mindig az erő jele, soha nem a gyengeségé.
Lehet, sőt kell is, egy megbízható, bölcs, figyelmes és szigorú baráti/kollegiális hálót körénk építeni, akik egyfajta kontroll funkciót is betöltenek mellettünk. Kicsavarják a kezünkből a poharat, szembesítenek a döntéseink elfogultságával, átgondolatlanságával, vagy szűklátókürűségével.
Aki ugyanis ezt elmulasztja időközben megtenni, az egyszercsak azon kaphatja magát, hogy olyan emberré vált, aki már nem ő… aki soha nem is akart volna lenni, de már nem tud mássá válni. Ha viszont ez mégis bekövetkezne, akkor legalább ezen a ponton tisztességgel abba kell hagyni (akár a pohár/buli felénél, akár a karrier vagy megbízatás kellős közepén) és ki kell szállni. Ez pedig szintén nagyon nehéz, embert próbáló feladat.
Ezért mindenkinek, aki bármilyen oknál fogva ilyan komoly megmérettetéssel és végeredményben Önmagával találja szemben magát az életben, alázatot, bölcsességet, bátorságot, szeretetet kívánok.
És önmaga testi-lelki egészségére fordított tudatos időt. Akár itt, nálam 😉
